Első fejezet

Sziasztok!

Fogadjátok szeretettel a fanfictionöm első részét! :) Kommenteljetek bátran, minden véleményt szívesen fogadok. Először teszem ki írásomat a netre, szóval kicsit izgulok, ahogy ezt gépelem. :) Remélem, tetszeni fog!

XOXO, Caroline

Elena

Az eső akkor kezdett zuhogni, amikor kiértem a vasútállomásról. Magamban mosolyogtam, tényleg megérkeztem Londonba. Magas, szőke hajú barátnőm a kocsijánál integetett, kezében esernyővel.

-Szia, gyere gyorsan, mielőtt bőrig ázol! - mondta Nicole. - Rakd be a csomagtartóba a bőröndöket! Csini vagy, mint mindig!

-Jaj, úgy örülök, hogy végre látlak! - öleltem át.

Aztán beállítottam hátra a két súlyos bőröndöt, majd beültem a kocsiba. Nicole próbált kitolatni a parkolóból.

-A lakás isteni - magyarázta közben. - Nem túl nagy, de kettőnknek tökéletes, van két szoba, egy nappali - étkező, egy konyha, és sajnos csak egy fürdő. Elég jó a közlekedés is, van a közelben metrómegálló, buszmegálló, én csak hétvégén tervezek kocsival járni, mert Londonban meg lehet őrülni a forgalomtól, amint látod - a mondat végére egy dudálással tett pontot.

-Remekül hangzik! Szerencse, hogy a suli csak egy hét múlva kezdődik, addig be tudunk rendezkedni. Anyáék holnap jönnek a dobozokkal.

-Rendben. Nekem is van még kipakolnivalóm. A francba!

Dugóba keveredtünk. Nicole nagyot sóhajtva előkereste a táskájából a telefonját és a kocsi rádiójára kötötte.

-Kapcsolhatok zenét?

-Nyugodtan.

Én nem bántam, hogy állunk. Csillogó szemmel néztem a várost. Eddig Liverpoolban laktam. Egyszer jártam a fővárosban, évekkel ezelőtt. Akkor döntöttem el, hogy egyszer ide fogok költözni. Mindig is divattal akartam foglalkozni, sikítozva rohantam körbe a házunkat, mikor érettségi után megtudtam, hogy felvettek a London College of Fashionbe. Barátnőm, Nicole egy építészeti egyetemre jelentkezett, az ő álma az interior design volt. Eldöntöttük, hogy együtt hódítjuk meg ezt a csodálatos várost. Egész nyáron lakáshirdetéseket bújtunk és dolgoztunk, hogy megalapozzuk új, felnőtt életünket. Nicole előbb érkezett, mint én, ő nézte meg a lakást és intézett el mindent vele kapcsolatban. Bíztam az ízlésében. Tudtam, hogy most kezdődik el igazán az életem.

Nicole idegesen dobolt a kormányon a zene ritmusára. Próbált minden alkalmat megragadni az előzésre, néha sikeresen, sokszor sikertelenül. A mellettünk lévő sávba beállt egy fekete Mercedes, a volán mögött egy szexi, sötét hajú, kreol bőrű, borostás fiú ült. Egy ideig egymást fixíroztuk. Ő is pont olyan feszülten várta a kiugrási lehetőséget, mint Nicole.

Hirtelen Nicole begyorsított és megpróbálta beelőzni a kocsisort, de a fekete mercis fiú sem tétlenkedett. Egy ideig fej fej mellett haladtak, de Nicole ügyesebb volt, előbb be tudott kapcsolódni a mozgó sorra, míg a fiú bent maradt a dugóban.

-Na! Ki mondta, hogy a nők nem tudnak vezetni? - mondta nevetve.

Zayn

-Ez az, menj a francba! Hülye picsa! Mindig mondtam, hogy nők kezébe tilos kormányt adni! - füstölögtem. Ha emiatt a liba miatt nem érkezünk meg időben az interjúra… Elég ciki élő adásról késni.

-Ha jól vettem észre, most te voltál a béna!

-Fogd be, Liam! - torkollta le Louis. - Csigavér, Zayn, nem vagyunk elkésve sehonnan.

Nagy sóhaj kíséretében beletúrtam a hajamba. Utálom, ha egy lány jobban vezet nálam. De a másik szép volt. Hosszú, hullámos, sötétbarna haj, porcelánbőr, meggypiros ajkak, csillogó szempár… És nem ő vezetett.

A következő lehetőségnél azonban én nyertem, ezután simán tudtunk haladni. A srácok gondtalanul beszélgettek, átvették az esetleges kérdéseket, én a gondolataimba merülve az utat figyeltem. Végig annak a lánynak az arca lebegett a szemem előtt. Az a tiszta, őszinte lelkesedés… Vajon látom még valaha? Nem tartottam valószínűnek.